Chapter 11

Drágáim! 

Köszönöm szépen a 11 feliratkozót, a komikat és a pipákat.<3 
Ramóna köszönöm a segítséget.<3

 Nirvana

 A találkozásunk elején még azt hitte, hogy Jamesnek nincsenek érzései. Ez a mai nap már most túl sok számomra. Buszon ültünk és már vagy egy órája ha nem több ideje, haladunk az új helyszín felé. 

Mindenki heverészett én pedig felhívtam apát, hogy tudassam vele még élek. Lassan megérkeztünk a szállodába.  Carlos volt olyan kedves, hogy az én táskáimat is lecipelte a buszról. 

- Gyerekek, mivel csak egy szobát kapunk pluszba ezért megint valakik egy szobába kerülnek - okoskodott Logan. 

- Majd kiveszek egy lakást - mondtam. 

- Ne már! - hisztizett Los és a földhöz vágta a táskáimat.

- Carlos kérlek tartsd tiszteletbe a döntésemet! - mondtam neki határozottan. A belső énem viszont azt suttogta, hogy Kendallal szeretnék aludni. De ez nem szabad. 

- Ha gondolod megint aludhatsz mellettem. - szólalt meg Kendall a legédesebb hangján. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy igen, szívesen. De ehelyett teljesen mást mondtam. 

- Nem! Az ki van zárva. - vakartam meg a fejemet. - Carlos mellett fogok aludni. 

- Mellettem? -értetlenkedett Carlos. 

- Igen, te süket! 

- Éjjen! Akkor szabadon azt tehteünk amit akarunk! Együtt fürdünk, alszunk, szexelünk, együtt pisilünk, és egy mosdó tálba dugjuk a fejünket. - álmodozott Carlos. 

- Elmebeteg egy gyerekkorod lehetett! 

Egy idióta vigyor volt a válasza. Megrántottam a vállamat és felszedtem a táskáimat. Logan megint felvette a kulcsokat. Most igyekeztünk minél normálisabban felvonulni a szobába kisebb-nagyobb sikerrel. Egyből az ágyra voltam kíváncsi. Hála Istennek most hatalmas francia ágy ékeskedett  a szoba közepén. Carlos egyből a fürdőbe vetette magát. Én pedig a hatalmas ágyra zuhantam. A hátamra fordultam és az elmúlt napokon gondolkoztam. Az érzéseim csak úgy kavarognak.
Hirtelen egy olyan ötletem támadt, hogy sétálni szeretnék. Az álmosságom percek alatt elillant. Föl kaptam a bőr kabátomat és ki mentem a hotelből. Csak sétáltam és sétáltam. Végül egy közeli parkban kötöttem ki.

Már elég sötét volt és nem igazán láttam semmit se, ezért elővettem a telefonomat, hogy azzal világítsak. Csak sétáltam a park szélén és néztem ahogy mennek el az autók. 

Az irányt a fák közé változtattam, ahol senki se vehet észre, egyre csak gyorsabban és gyorsabban mentem szinte már futottam. Egyre sötétebb lett ez a hely, biztos szép lehet világosban de meg kell, hogy mondjam most nagyon rám hozza a frászt. A szívem majd kiesett a helyéről annyira vert. Hirtelen valaki megragadta a kezemet és magával rántott.
- Kérem engedjen el! - könyörögtem. - Odaadom az összes pénzemet csak ne erőszakoljon meg, kérem! - már szinte sírtam.
- Te nem vagy normális! Szerintem túl sok filmet nézel mostanában - nevetett Kendall.
- Én vagyok a nem normális?! Te ráncigálsz egy halálra rémült lányt, ilyen sötétben egy szaros erdőben - háborodtam fel.
- Egy ez nem egy erdő hanem egy szép park, kettő - mutatta föl az ujját. - nincs itt senki más nem kellett volna paráznod. De tök mindegy nem azért jöttem utánad, hogy veszekedjünk.
 - Egy épp ezért vagyok beparázva, - utánoztam amin csak nevetett. - kettő igazad van... - leesett mit is mondott. - Várj te követtél? 
- Várj mit is mondtál?! Mintha azt mondtad volna, hogy igazam van? - húzogatta a szemöldökét.
- Jó, ezt most fejezd be! - próbáltam komoly lenni.
- Amúgy azért jöttem ide, hogy elmondjam az a csók... 
- Úristen Kendall! - vágtam közbe. 
- Még el sem kezdtem - értetlenkedett.
- Nem, vagyis tudom. Nézd! - mutattam a háta mögé ahol egy férfi, mozdulatlan testet húzott maga után. 
- Ne ess pánikba, de legfőképpen ne sikíts - suttogta és a kezemnél fogva szép lassan elhúzott egy bokor mögé. Csöndben próbáltunk kimenni a szállodáig, de ekkor megcsörrent a telefonja. Abban a pillanatban a pasi ledobta a hullát és felénk fordult.
- Ki van ott? - jött a kérdés felénk. Azt hiszem mindjárt pánikrohamom lesz. Már egyre gyorsabban vettem a levegőt, Kendall próbált lenyugtatni, de nem túl sok sikere volt. Nem válaszoltunk. 
- Hát rendben ha így nem jössz elő akkor a kis barátom hatására már biztos! - vett elő egy pisztolyt. 
- K-K-Kend...Kendall én nagyon félek - remegtem.
- Háromig számolok ha addig se jössz elő akkor már két hulla is lesz - fenyegetőzött és betegesen nevetgélni kezdett.
- Meg fogok halni... Ohh Istenem ment meg, nem akarok ilyen fiatalon meghalni - könyörögtem.
- Ezt most fejezd be! Nem fogsz meghalni! - mondta elég nyugodt hangon ahhoz képest, hogy egy pasi meg akar ölni minket. 
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem mert elővette a telefonját.
- Pizzát rendelek.. Szerinted?! - nézett rám.
- Örülök, hogy humorodnál vagy amikor egy pasi épp azzal fenyegetőzik, hogy meg akar ölni - emeltem fel a hangomat.
- Ohh szóval ketten vagytok, mily romantikus. Csak kár, hogy ez engem nem hat meg - mondta majd az égbe lőtt. Nem bírtam tovább, elkezdtek folyni a könnyeim.
- Nem lesz semmi baj - törölte le a könnyeimet majd adott egy puszit a homlokomra. - Ne lőjön! - állt fel Kendall majd előre lépett pár lépést.
- Te meg mi a szart csinálsz?! Gyere vissza, kérlek! - könyörögtem. 
- Micsoda meglepetés a kis tinisztár Kendall Schmidt! - mondta gúnyosan a pasas. - Na mi van? Nem akarsz énekelni mielőtt meghalsz? - nevetett.
- Kit ölt meg? - érdeklődött Kendall.
- Szerinted elmondom neked? - értetlenkedett és kicsit összezavarodott. 
- most miért nem képes elmondani, hisz úgy is mindjárt meghalok, nem? - próbált nyugodtan beszélni.
- Kendall kérlek - suttogtam. 
- Igazad van, még ismered is! Biztos szép temetés lesz lehet, hogy egymás mellé temetnek. A kis szobatársatok az! -mondta. 
- Carlos - suttogtam és könnyeim még jobban megindultak.
- Úgyse merte megtenni - már az Ő hangján is tisztán hallatszott a félelem.
-Hogy nem mertem?!-nevetett Veled is ugyan úgy végzek-nézegette a pisztolyát. Nem tudom, hogy mi üthetett belém talán túl sok volt az adrenalin, de késztetést éreztem arra, hogy odaálljak Kendall mellé.
- Candy mit művelsz? - nézett rám ijedten.
- Kis galambocskák - gúnyolódott a fegyveres ember. Nem tudom, hogy vajon mióta tarthat ez az egész, de olyan mintha már órák óta itt lennénk és fegyvert tartanának felénk.
- Kezeket fel! -ordított egy rendőr nem csak én hanem még a pisztolyos ember is megijedt mire kiejtette a  kezéből a fegyverét. Vagy öt rendőr ugrott rá. Én még mindig nem kaptam észbe csak akkor mikor Kendall vagy tíz perce ölelt és azt suttogta a fülembe " már nincs baj, nagyon bátor voltál ". A rendőrök megkérdezték, hogy mi történt, mi el mondtuk.
- Tudjátok gyerekek ebben a helyzetben több ember is bepánikolt volna, nagyon bátrak vagytok - mondta a rendőr majd kezet fogtunk.
- Én ezt nem értem, hogy kerültek ide? - kérdeztem.
- Amikor ezt mondtam pizzát rendelek akkor hívtam a rendőrséget. Várjon! - szólt Kendall.
- Igen? - fordult vissza a biztosúr.
- kit ölt meg? - kérdezte.
- A társamat.
- Részvétünk a társa miatt - mondtuk egyszerre és megint megölelt.

Chapter 10

Reggel amikor kinyitottam a szemem Kendall hasán feküdtem. Felnéztem rá szemei még csukva voltak, ezért még egy pillanatra visszahajtottam a fejem és hallgattam a szívverését. Majd feleszméltem, hogy mi történt tegnap. Fejemet visszahelyeztem a párnámra és bámultam a plafont. Miért fáj ennyire, ha csak egy csók volt? Számára nem jelentett semmit.

Mindig a rossz embereket fogom ki, aki csak játszani akar, ilyen az én formám. Én nem haragszom Kendallre, mert nem csak hatalmasat csalódtam benne. Vajon miért mindig olyanokért rajongunk akiket ez nem érdekel és nem érdemlik meg? Lehet, hogy vágyunk a csalódásra, a fájdalomra, arra, hogy legyen valami problémánk. Hiszen amikor minden szép és jó még akkor is csak azon aggódunk, hogy mind ez mikor romlik el. És általában pontosan ezért el is rontjuk a dolgokat. De miért? Válaszolnék a kérdésre ha tudnám a választ de nem... nem tudom fogalmam sincs miért. 

A szobatársam felült az ágyon. Tettem az alvást, hogy elkerüljük a kínos beszélgetést. Pár percig csak ült, majd sóhajtott és kiment. Sikeresen elaludtam.  Álmomban újra éltem a csókot.

Mikor másodjára felébredtem sokkal rosszabb kedvem volt mint előtte. Nem akartam felkelni, de muszáj volt, mert ma este megyünk a következő helyszínre és még össze kell pakolnom. Felvettem a köntösömet és megálltam az ajtó előtt, mély levegőt vettem majd kinyitottam. Kendall és Scarlett a folyosón ölelkeztek és nevetgéltek. Valami megmozdult bennem, mikor ránézett, mikor hozzáért,mikor kimondta a nevét, mikor együtt nevettek. Mardosott egy érzés, amit akkor még nem tudtam, hogy micsoda. Fájt látni őket. Szinte összerogytak alattam a lábaim, mikor megláttam, hogy megöleli.

- Nem is zavarok tovább! - morogtam. 

- Nem zavarsz - vágta rá a fiú és eltolta magától a lányt. Dünnyögtem egy 'látom' szerűséget és kimentem a konyhába ahol Carlos tömött magába valami sütit. Köszöntünk egymásnak, majd töltöttem magamnak egy pohár vizet. 

- Kérsz? - dugta ki Los a nyelvét, ami tele volt összerágott süteménnyel és szemtelenül nevetett. 

- És te kérsz? - löttyintettem arra a pohár vizet. kivételesen nem voltam kancsal és lelocsoltam. Rácsaptam a számra, hogy ne kezdjek el hangosan vinnyogni, mert Logan még aludt. Megrázta magát mint egy kutya, majd felállt és hozzám dörgölőzött. Visítottam egy hatalmasat. Kopogtak a bejárati ajtón. 

- Te nyitod ki! - rohant el. Sóhajtottam és összehúztam magamon a köntöst, hogy ne látszódjon milyen vizes vagyok. 

(Ő Caleb)

Kinyitottam. Pont egy olyan személy állt a küszöb másik oldalán akire nem számítottam. Helyesebben mondva gondoltam rá, hogy ide jön de reméltem, hogy nem fogja megtenni. Kezében nagy csokor rózsa volt. 

- Szia - köszönt és azt a sármos mosolyát villogtatta amit annyira szerettem. 

- Öhm... Hali - nyögtem ki. - Mit szeretnél? - néztem rá sejtelmesen.

- Bejöhetek? - kérdezte és közelebb lépett, mire ijedtemben bevágtam az ajtót. Vajon mit akarhat? Pár másodperc múlva kinyílott. 

- Tudod, hogy nem szeretem mikor ezt játszod - nevette. Régebben is sokszor rá csaptam az ajtót mikor haragudtam Calebre. Megint becsaptam, még vagy ötször eljátszottuk ezt.

- Na jó, elég! - támasztotta ki kezével, hogy ne tudjam még egyszer megtenni. Kínomban elnevettem magamat. Szerintem Ő azt hitte, hogy vele nevetek. 

- Bejöhetek? - tette fel még egyszer a kérdést. 

- Jó vagy te ott - mondtam lekezelő hangnemmel. Nevetett és megrázta a fejét. 

- Candy, - figyelemre méltó, hogy az exem végre megjegyezte a nevemet - én nem akartam neked hazudni, nem akartalak megbántani, de a vállamon volt egy ördög ami azt súgta tegyem meg, csábított apukád pénze. Nem kellett volna elfogadnom, és belemennem. Tudom, hogy késő bánat, de a hazugságnak ára van, még pedig az, hogy elveszítesz olyan embert, aki egyre többet kezd neked jelenteni, mint amire te számítasz. - átnyújtotta a csokrot. Ledöbbenve álltam ott, nem jutottam szóhoz. Ez ugyan az a srác akit én ismerek, ugyan az a seggfej aki összetörte a szívemet? Nem, mert láthatóan megváltozott a személyisége, vagy még sem? Scarlettet figyelte aki mögöttem ült és nézegetett valami újságot. 

- Köszönöm, a... a remélem őszinte szavakat, - néztem mélyen a szemébe, és hevesen bólogatni kezdett. Kendallt vettem észre aki bujkált az egyik virág mögött és gondolom hallgatózott. - de egyszer átvertél, hazudtál és csalódtam benned. Nem tudnék újra hinni neked, nem szeretnék mindig azon agyalni, hogy mikor hazudsz újra. Nem tudsz mindent helyre hozni egy csokor rózsával, már nem. Túl késő Caleb - mondtam lehangoltan, de úgy éreztem ez a helyes. - Sajnálom. 

- Megváltozom! - nézett rám kétségbeesetten. Legszívesebben zokogni tudtam volna. 

- "Canz, elköltözünk, nem várom, hogy könnyes búcsút vegyünk egymástól, mert ami köztünk volt az nem szerelem. Sose szerettelek igazán, sose szerettelek úgy ahogy mutattam, soha. Remélem ha egyszer még találkozunk akkor úgy nézel majd rám mint egy idegenre és nem mint az ex barátodra" - idéztem a szavait melyet lassan egy éve mondott nekem szakítás képen. - Caleb, minden nap eszembe jutnak ezek a mondatok.  Mindennap mikor visszaemlékszem olyanok ezek a szavak mintha kést forgatnának a szívemben - folyt le egy könnycsepp. - Sajnálom, de ezt nem teheted jóvá.

Visszanyújtottam neki a csokrot, melyet erőtlenül elvett. A szívem azt súgja, hogy tudnám újra szeretni, de az eszem azt súgja, hogy annak nem lenne értelme. 

- Nem mondom azt, hogy viszlát, mert az azt jelentené, hogy találkozunk még és még több fájdalmat okozol - csuklott el a hangom. Arca meggyötört volt. 

- Szia Candice Michelle - fordult el, és elindult a lépcső fele. Becsuktam az ajtót, csak álltam a zárt ajtó előtt és bámultam a fehér festést rajta. Nem hagytam, hogy az ócska könnyeim utat törjenek. Erős vagyok, nem sírok. Sóhajtottam egyet majd, megfordultam az összes BTR tag ott volt kivéve Jameset.

- Jól vagy? - kérdezte Scarlett. Nem válaszoltam csak bementem a fürdőbe ahol az 'elveszett' tag ült a kád szélén és mintha könnyezett volna. 

- Maslow? - néztem rá. 

- Kimegyek - megtörölte szemeit és felállt.

- Nem, te itt maradsz és elmesélsz mindent, mert mióta itt a húgod azóta vagy ilyen bánatos - csuktam be a fürdő ajtót. 

- Scarlett nem azért jött ide, mert hú de jó lehet velünk tölteni a nyarat hanem, mert a szüleink folyamatosan veszekednek, kiabálnak egymással. Nem bírta már tovább és elszökött. Scarlett sokáig tűr, de ha betelik nála az a bizonyos pohár akkor már tényleg nagy baj van. Candy, én nem tudom őket elképzelni külön - motyogta. Megdöbbentem, először láttam James Nőcsábító Maslowot megtörni. Vajon ezek után még mi jöhet...?

Chapter 9 Part 3

Alig pár centi volt köztünk. Eléggé meglepődtem amikor hirtelen hátrafordult és úgy állt előttem mint egy szobor. Kínzó lassúsággal közelíteni kezdett a fejével majd ajkait az enyémekre nyomta. Ilyet még soha életemben nem éreztem.

A lábam megremegett majdnem összeestem. Egy másik világba kerültem ahol csak Ő és én léteztünk. Kezével lesimított a derekamig én nyaka köré fontam az enyéimet. Mikor ajkaink elváltak még mindig nem múlt el az érzés. Hirtelen kicsúszott a számon egy 'wow' amin Kendall felnevetett. A szívem mintha ki akarna ugrani a helyéből. Rám mosolygott és megsimította az arcomat. Lábaim földbe gyökereztek, nem tudtam megmozdulni. Még sokáig a mámor édes pillangói uralták a fejemet.

- Elrabolhatom Kendallt egy picit? - morogta Carlos. A poharat szinte nekem vágta. Megragadta a kezét elhúzta, eltűntek a szemeim elől. Mind a kettő kezemmel beletúrtam a hajamba és sóhajtottam. Boldogság folytonos mosolygásra készetett. Hihetetlen érzés mikor valamiről azt hiszed, hogy sosem történhet meg, aztán megtörténik és már nem vágysz semmi másra.

Elkortyolgattam az italt melyet Carlos hozott. Csöppet lenyugodtam. Mindegyik srác elveszett a szemem elől. Sok idő eltelt mikor visszajöttek. Mikor megláttam Kendallt hatalmas mosoly húzódott az arcomra és a pillangók visszatértek.

- Megyünk haza - jelentette ki nyersen Carlos, aki csatlakozott Loganhez.

- Már is? - néztem egy cseppet értetlenül. Válaszban már nem részesítettek. A kijáratot vették célpontba, én csak totyogtam utánuk. James a kocsiban ült.

- Most megfogtok ölni? - vettem kicsit poénosra. Mert mindenki olyan búval baszott volt.

- Ugyan már - kaptam ismételten egy nyers és hűvös választ. Hazafelé kínos csend ütött be. Nem tudtam mit szóljak. James vezetett a többiek pedig bámultak ki az ablakon. Majd megérkeztünk. Kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a 'lakáskánk' fele.

- Héj Canz, várnál egy picit? - szólt utánam Kendall. Bólintottam és visszaugráltam hozzá.

* Kendall visszaemlékezés*

De az a csók... Mintha a mennyországba kerültem volna. Újra akartam érezni telt ajkait de nem lehetett, mert Carlos elrángatott.

- Még is mit csinálsz? - támadt rám. Megrántottam a vállamat, nem tudtam, hogy mire céloz.

- Kendall megbeszéltük, hogy senki sem kezdhet ki vele - morogta. Már minden világos lett. Az Ő helyében én is ezt reagáltam volna.

- Sajnálom, csak elragadott a hév.

- Meg kell neki mondanod, hogy nem jelentett neked semmit és akkor nem szólok a többieknek.

- De akkor bennem is csalódni fog.

- Előbb kellett volna erre gondolnod, haver - tette vállamra a kezét. Igaza volt.

* Visszaemlékezés vége*

- Mit szeretnél? - mosolyogtam rá a lehető legcukibban, ahogy csak tudtam.

- Figyelj... - kezdett bele - az a csók...

Nem akarta a csókot, a hangneme mindent elárult.

- Semmi gond tudom, hogy csak véletlen volt - vágtam közbe.

- Ne haragudj rám - nézett mélyen a szemembe.

- Mindegy, már megszoktam.

- Még is mit? - kérdezte.

- A pofára esést, nem haragszom rád, ahogy Jamesre se - hátat fordítva neki elindultam a többiek után, akik már nagyjából a lakásban lehettek. Úgy éreztem, hogy mindenem megvan, de amilyen gyorsan jött ez az érzés olyan gyorsan elillant.

Olyan hülye vagyok. Mért mondtam ezt? Bár abból a hangnemből ezt vettem le. Biztos csak egy kis kalandra vágyott. Nem gondolja komolyan ebben biztos vagyok.Elgondolkodtam mindenen ami eddig történt velem. Pár napja még otthon voltam a családommal, ma meg már csókolóztam Kendall Schmidttel. Az összes lány álmával. Megőrültem? Biztos hogy nem vagyok normális. Az ajtó előtt felvettem egy mű mosolyt és benyitottam. Idegen női hang szűrődött ki. Benéztem a konyhába ahol a fiúk és egy lány ült.

- Öhm... - néztem furcsállva a jelenetet.

- Scarlett Ő itt Candice, Candice Ő Scarlett a húgom - zavarta le a bemutatkozást James.

Mi a franc? Jamesnek van egy húga, aki mellesleg gyönyörűen nézett ki. Értetlenül álltam ott, és figyeltem ahogy a többiek beszélgettek.

Chapter 9 Part 2

Sziasztok! 

Ha még nem említettem volna, utááálom a szombati iskolát. Pont a legidiótább tanárokkal volt  órám. De nem baj. Husikáim köszönöm szépen a kommenteket, ellustultam, bocsánat amiért nem írtam vissza rájuk majd bepótlom.:P 

Megkérnék minden kedves olvasómat, hogy iratkozzanak fel vagy írjanak chatbe, hogy tudjam körülbelül hányan is olvassátok.

Most picit szemtelen leszek és kihasználom a 'hatalmamat', ha jön minimum három komi akkor holnap rakom fel a rész, ha nem akkor majd valamikor hétvége fele. 

Remélem tetszeni fog ez a rész, ami Patrival csapat munka volt.<3

Nirvana

Amikor a napfény az arcomba sütött, felnyögve dörzsöltem meg a szememet. Mennyi az idő? Az ébresztőre pillantottam, ami tíz óra harminc kettő percet mutatott. Hogy lehet, hogy máris ennyi az idő? A fejem kába volt, mivel csak pár órát aludhattam. Tegnap egész éjszaka Kendallel beszélgettünk és műsoroztunk. Teljesen belefeledkeztünk abba, hogy elvileg korán kellene kelni.

- Ébresztő! Késésben vagyunk - jött be Carlos és a szájával trombita hangját utánozta mármint csak próbálta mert nem igazán sikerült neki, olyan hang jött ki mintha egy bálna szenvedne. Nem törődve azzal, hogy mit mondott magamra húztam a takarómat. A következő kiáltása oly hangos volt, hogy még az ép hallással rendelkező szomszédság is fültanúja lehetett. Természetesen az elkövetkezendő pár másodpercben többen is átkopogtak, a nyitott ablakon még be is hallatszódótt ahogy szitkozódtak. A srác úgy tett mintha nem is hallaná, folytatta. Éreztem ahogy az ágy folyamatosan rázkódik, és én is fel s le dobódom. Kilestem fél szememmel a takaró alól. Logan ugrált köztem és Kednall között a távolság lehetett olyan 15 centiméter fogalmam sincsen, hogyan fért el. Valamit beszéltek amiből nem értettem semmit, majd ugyan úgy folytatták. Ingerülten mentem a fürdőszobába. Megmosakodtam. Az éjszaka folyamán többször is eljátszadoztam azzal a gondolattal, hogy mi lenne ha én és Kendall... De gyorsan kivertem a fejemből mert apa szavai csengtek a fülemben. Nem lehet semmi közöm a fiúhoz, hát igen ez immár késő. Jamesről jut eszembe ma még nem is láttam, talán már elment a fotózás helyszínére.

Candy ruhája

Mikor végeztem visszamentem a szobába ahol már csak Kendall ügyködött valamit. Barna ékszeres dobozt tartott a kezében. Lassan megfontoltan kinyitotta, egy ezüst karláncot pihentetett benne. Óvatosan kivette, majd a dobozt felelőtlenül az ágyra dobta, fejre állva maradt ott. Magára erőszakolta majd rám nézett. Értetlenül kémleltem az arcát, lassan elért a tudatomig, hogy kicsit lejjebb kellett volna keresgélem. A csuklóját tartotta felém és mutató ujjával oda mutatott azért, hogy most biztosan azt nézzem amit Ő akar mutatni. Még mindig értetlenül álltam ott, nem tudtam mit kell nézni. Felsóhajtott és egyenesen az orrom elé tartotta kezét. Az ezüst láncot kellett volna néznem melyre gravíroztatva volt: "Made for Woman". Jól nézet ki összességében, de amikor tekintetemet a fiúra kaptam kaján mosoly jelent meg az arcán, talán egy picit szánalom látszódhatott az arcomon. Kitessékeltem a szobából és én is felkaptam néhány göncöt, mely elviselhető. 
A fiúk türelmetlenül ácsorogtak, majd gyors léptekkel a kijárat felé vettük az irányt. Elméletben tíz perces késében voltunk. Idegesen trappoltam végig az épületen féltem, hogy megint találkozunk Calebbel. Azért szakítottunk, mert elköltöztek, de nem gondoltam volna, hogy a családjának ennyi pénze van. Most annyira butaságnak tűnik, hogy apa lefizette hisz volt pénzük.
A parkolóba érve Logan kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. James nem jött velünk már korán elment a helyszínre azt mondták a többiek. Nem lesz ez így jó, muszáj lesz beszélnem vele még egyszer.

* Helyszínen*

Kendall a hátán cipelt mert Ő látta rajta, hogy elfáradtam címszó miatt.
- Ha nehéz vagyok tegyél le - mosolyogtam és átkaroltam a nyakát. Megrázta a fejét. Logan és Carlos mentek elől. Benyitottak a házba ahol már nagyban kattogtak a képek. Belépve a hangulat paff volt. Azt hittem, hogy ilyenkor mindig nevetgélnek, beszélgetnek, szól a zenéjük de nem.
- Mosolyt - harsogta a pasas kinek a kezében volt a kamera. Minden bizonnyal Ő a fotós.
- Sziasztok! Bocsánat a késésért, de valakik nem akartak felkelni - nézet szúrós szemekkel ránk Logan.
Mindenki köszöntött mindenkit.
- Emberek Ő itt Canz - mondta Kendall és lerakott. Hátba vágtam, de nem olyan erősen mint amennyire szerettem volna.
- Candy vagyok - vigyorogtam. Mindenki aranyosnak tűnt.
- Szia! Ki vagy? - sietett mellém Katelyn megsimogatta a vállamat és idegesítően nézett Kendallre.

- Candy az előbb mondtuk - töröltem le a vállamat. Logan halkan nevetgélni kezdett.
- Te inkább fogd be! - mordultam rá hirtelen Loganre, akit annyira megijesztettem, hogy ugrott helyben egy hatalmasat. Most viszont én röhögtem rajta, utána pedig visszafordultam ehhez a Katelyn csajhoz és egy erőltetett vigyort húztam magamra és bemutatkoztam újból. 
- Én vagyok az a lány, akit biztosan utálni fogsz mert Kendall barátja vagyok! - nyújtottam felé a jobb kezem. Felvonta az egyik szemöldökét és kérdő tekintettel bámult engem, vagyis minket.
 - Nem kell flegmázni, nem áll jól! - szólt le a csaj. Én egy magabiztos vigyorral közöltem vele, hogy ne is erőltesse magát, nem tud beégetni senki előtt sem. Hátat fordított nekem és odament a fényképészhez, én Kendall-re néztem és kicsit oktattam amiért egy ilyen bunkó lánnyal képes volt összejönni. De nem vagyok az anyja, nem akarok beleszólni az életébe. Az idő múlásával a hangulat egyre feszültebb lett, Kendall úgy viselkedett mint egy ketyegő bomba mely nemsokára robbanni fog. 
- Gyere ide! - hívott Kednall. Megráztam a fejemet. 
Hátulról valaki megbökte az oldalamat amire felugrottam. 
- Logan nem kérek puszit - toltam el.   
- Nem érdemes kihagyni ezt a lehetőséget - mosolygott. 
- Kösz nem - pöcköltem meg a száját. 
- De most miért nem? Én elutasíthatatlan vagyok! - közölte fennhéjázva. 
- Az egyszer biztos kis őrültkém! - kuncogtam rajta. - Na de most komolyan gyere már ide.
- Nem - sikítottam és elkezdtem futni. Végig rohantunk az egész házon, ledöntve néhány vázát. James állt előttem, hogy majd Ő elkap, de átmásztam a lábai között. Hátrafordítottam a fejemet és már ketten rohantak utánam. 
- Elég! - kiáltotta el magát a fotós. Kuncogva megálltam. Carlos felemelt.
- Tegyél le! - próbáltam kimászni kezei közül, nem sok sikerrel. Logan és James megpuszilták az arcomat.
- A szátok megerőszakolta az arcomat - durcáztam, mikor lerakott. A 'főnök' eligazított, hogy maradjak nyugton vagy ki kell állnom az udvarra.
Az egész fotózáson bele voltam ragadva a telefonomba és vonzott a Facebook összes hülye embere. Mikor a góré közölte, hogy végeztek belecsúsztattam a mobilom a zsebembe és hálát adtam az úrnak, hogy végre többet nem kell ácsorognom egyedül. Kikászálódtak a fehér háttér mögül, Katelyn valamit nagyon magyarázott. 
- Akkor ma este 7-kor nálam, megfelel? - hallottam meg az utolsó mondatokat. 
- Aha, majd ott talizunk. - vágták rá a többiek és elköszöntek tőle.
- Mi volt ez az egész? - kérdeztem riadt tekintettel Kendall-re nézve. 
- Csak elhívott minket este magukhoz, jöhetsz te is, nyugi! - ölelte át a vállam. Egy cseppet sem volt ínyemre a dolog, de üsse kavics, legalább szúrja a szemét az ottlétem.  Elindultunk haza.
Hosszas készülődés után Kendall rontott be a szobámba mint egy őrült.
- Mi a francot akarsz? Nem tudsz kopogni vagy csak ennyire perverz vagy? - támadtam rá.
- Sajnálom, de annyit tökölődsz, hogy el fogunk késni innen is!
- Jó megyek, fog már be - kaptam fel a táskámat. - Indulhatunk! -csuktam be magam mögött az ajtót és elindultam lefelé a lépcsőn. Kendall utánam jött, hogy nehogy sunyin visszasettenkedjek a szobámba.
- Miss puccparádé is meg jelent kegyes színünk alatt! - ordított le Kendall a lépcső tetejéről én meg annyira megijedtem, hogy megbotlottam és ha nem kapja el a karom, biztosan hasra esek. Egy pillanatra a szemébe néztem, láttam a gyönyörű zöld szempárt amint engem vizslat és nem tudtam més felé tekinteni. Egy idő után kezdett kellemetlenné válni a helyzet. 
- Öhm..kéne menni.. - törtem meg a csendet. 
- Mi? Ja, igen. Menjünk mert így soha nem érünk oda! - terelte a szót, de utána még egyszer utoljára visszamosolygott rám. 
A hangpróbát lezavarták egy óra alatt. Majd jött a koncert, a nézőtér megtelt sikítozó rajongókkal. Színpad mögött vártam Őket. Nagyon jó volt, sokkal jobb mint az első koncert amin voltam. Izzadtan jöttek le a színpadról. 
- Fúj! - néztem rájuk nevetve. 
- Valaki ölelésért kiállt! - harsogta Carlos.
- Valamit félre hallottál - hátráltam. 
- Csoportos ölelés! - kiáltotta el magát James. Közre fogtak, annyira undorító jelenet volt. De élvezném az ölelést, ha nem lennének izadtak. Bementek az öltözőbe, én meg kint vártam.
Miután sikeresen rám izzadták magukat ezek az ökrök, rám száradt az egész, de szerencsére mindig van nálam egy kis parfüm. Pár spriccet magamra fújtam, de sajnos nem figyeltem és a hátam mögött érkező Carlos-t nem vettem észre. 
- Jézusom! - ordított fel. - Belefújtad a szemembe ezt a szart! 
- Sajnálom Los, jól vagy? - érdeklődtem.
- Jó, minden happy és boldog mindenki, na kopcsi van! - kergetett minket James kifelé az ajtón. Logan jött utoljára aki mindig különcködik. 
- Mi ez az álbajusz Csenderstráson? - röhögtem ki őt erre ölbe tett kézzel oldalra fordította a fejét, jelezve, hogy Ő most megsértődött. 
- Hagyjad Logan-t, túlzásba viszi az álruha kérdését - intett Kendall mi pedig már a kocsiban is termettünk újra.
- Nem is! - motyogta mint egy kisfiú. Letéptem a mű bajuszát mire felordított. 
- Gyerekek viselkedjetek! - szólt ránk James. 
- Igen is apa! - nevettem. 
- Most kitépted az összes igazi szőrszálamat is! 
- Fogd fel úgy mintha Canz legyantázta volna - szinte fetrengett az autóban Carlos a nevetéstől. Elmosolyodtam. Megérkeztünk a helyszínre ahol már nagyban folyt a buli. Izgatott lettem ahogy a zene dörömbölése átjárta a testemet, amint kiszálltam a kocsiból. 
- Kérlek vigyázz rám, hogy ne történjen megint olyan baleset - súgtam oda Kendallnek. Egy biztató mosolyt eresztett és bólintott.
- Amíg látsz engem addig nem eshet semmi bajod! - suttogta és egy enyhe puszit nyomott a homlokomra. Iszonyatosan elpirultam, de próbáltam leplezni a dolgot. Mosolyra húzódott a szám és nem tudtam lekaparni magamról. Bementünk, Kendall ment elől én meg szorosan utána. 
- Szia! - szinte futott oda Katelyn. Kiléptem a srác mögül és ráfagyott a mosoly. Már ezért megérte eljönni.
- Helló! - raktam fel a legidegesítőbb mosolyomat.
- Nem áll jól ez a ruha! - hajolt közelebb és bele kiabálta a fülembe így mindenki jól halhatta. 
- Szerintem pont tökéletes - mosolygott rám Kendall. A térdeim megremegtek. 
- Köszönöm Kendall!-pislogtam rá nagyokat és adtam egy puszit az arcara. Megvonta a vállát és már be is mentünk a nagyterembe ahol már javában táncolt mindenki. 
-Jézus mennyi ember! - kialtottam Logannek aki mar nagyban lökte a csajozós dumáját a bárpultnál ülő lányoknak. 
Ahj, Henderson, te sem öregszel ki ebből!- mondtam magamban és ingattam a fejemet. 
-Akkor most? - jött mellem Los. 
- Igen, hozhatsz nekem inni - löktem oldalba őt és már el is indult a mixerhez egy kis frissítőért. James eltűnt a látókörömből talán nem szeretném tudni, hogy éppen mit csinál. 
- Táncolunk? - kérdezte Kendall. Megráztam a fejemet. 
- Ne kéresd magadat - mosolygott és behúzott a táncparkettre. 
- De nem tudok... - suttogtam. Közelebb húzott magához, nem törődve azzal, hogy a többiek tombolnak a zenére mi lassúztunk.
- Ne gondolj semmire, csak engedd el magad! - suttogta a fülembe. 
- Rendben, nem mintha sok dologra tudnék gondolni - vettem poénosra a figurát. 
- Ne viccelj, te egy nagyon okos, kedves és gyönyörű lány vagy. 
- Köszönöm szépen! 
- Még nem fejeztem be! - vette át újra a szót. Bólintottam egyet, ezzel tudtára adva, hogy hallgatom. De ezt nem igazán hallani kellett volna...

Chapter 9 Part 1

Sziasztok! Minden hónapban lesz egyszer maximum kétszer, hogy egy hétig pihen a blog... 

Nyáron nem így lesz. A lelki békém is lassan a helyére áll ezért hoztam egy új részt.. Remélem tetszeni fog.:P 

Nirvana

- Hát itt meg mi folyik? - tört ránk James. Ez a helyzet még szerintem is, teljesen félreérthető volt. Megállt az ajtóban összehúzta a szemöldökét, karba tette a kezét és valamit morgott az orra alatt. Kendall lemászott rólam. James nem mozdult, felvonta a szemöldökét és kérdőn nézett ránk, mintha válasszal tartoznánk neki. Egymásra néztünk és egyszerre megrántottuk a vállunkat. 

- Na mi is történt? - morogta. 

- Semmi - vágtuk rá egyszerre, mire elnevettük magunkat. Ami számára úgy hangozhatott, hogy hazudunk. Közelebb jött egy lépést. 

- Nem vagy az apám - enyhén flegmázva néztem rá. 

- Mi a helyzet? - jött be Carlos. - Jó a pizsamád - kacsintott. 

- Látod? Valaki tudja értékelni! - megcsaptam Kednallt egy párnával. James megsértve kitrappolt a szobából, még a falak is beleremegtek, mintha egy mamut sereg rohant volna végig a szobákon. Carlos elmondta, hogy mi lesz a holnapi program. Korán fel kell kelni, mert fotózásra kell menni, később találkozni kell a menedzserrel aki elvisz minket a próbára. Kiadta mai feladatnak, hogy korán le kell feküdni. Ami már alapból nem jöhetett össze, mert csak éjfél körül volt, hajlandó kimászni a szobánkból. A padlón fetrengtem mikor kiment, Kendall meg az ágyon ücsörgött. 

- Ugye tudod, hogy James vagy fél óránkét be fog jönni? - próbált komolyan nézni rám. Látszott, hogy mindjárt elneveti magát. 

- Ezért kellenek a szabályok, nincs tapizás és félreérthető helyzetek - ültem fel. Nem tetszett neki, de beleegyezett. A banda békéje fontosabb mindennél. A telefonja állandóan rezgett, nem foglalkozott vele, még csak meg sem nézte, hogy ki az. 

- Vedd már fel, annyira idegesít - kiakadtam, mert vagy öt percenként hívogatták. 

- Nem - sipítozta mint egy kislány, amitől megint nevetnem kellett. 

- Akkor majd én! - álltam fel és a telefon irányába nyúltam. Rácsapott a kezemre és felvette.

- Hálló! Ki az? - szólt bele. - Miért? - hangja elváltozott, a kisfiús Kednall akit az előbb láthattam eltűnt, helyére egy dühös, bősz, kiakadt srác lépett. Kezdtem félni, az arca megkeményedett, megfeszült. 

- Tudom! - hangja magabiztos volt, szemei szinte tűzet szórtak. - Ne hívj többet! -kinyomta, levágta a földre a készüléket. Darabokra esett, nagy ricsajt csapott, azután semmi. Megijedtem. Dermedten a rémülettől ültem a földön, az arcát bámultam. Candy szólalj meg, valamit mondanod kell neki - gondoltam.Tekintetünk találkozott. Látta rajtam, hogy félek. Arca hirtelen ellágyult, szemei sem szórtak már szikrákat, most inkább zavarban volt.

- Mi-mi - megköszörültem a torkomat, hogy összeszedjem a gondolataimat és végre kinyögjek valamit. - Minden rendben van? - a fejemre csaptam. Most komolyan Candy csak azt tudtad kimondani?

- Öhm, ja. Megijesztettelek? - felszedte a telefon tartozékait és visszaült az ágyra. Megráztam a fejemet. Ha azt mondom, hogy nem, biztos elvékonyodik a hangom és akkor tudja, hogy hazudok.

- Akarsz róla beszélni? - tettem fel félve a kérdést. Sóhajtott és jobbra biccentette a fejét. Felültem mellé az ágyra. 

- Holnap a fotózáson azaz ma - nézett az órájára. - jönnek a sorozat többi tagjai. Ahogy Katelyn Tarver is. 

Értetlenül figyeltem, majd mindent megértettem. Katelyn az exe, Kednall nagyon szerelmes volt belé, de Ő megcsalta nem is egyszer. 

- És a végére már úgy viselkedtünk mint két idegen. Az egyik sajtó találkozón szakítottunk, úgy állította be az egész dolgot mintha én csaltam volna meg. Most minden erejével azon van, hogy visszakapjon. 

Annyira megsajnáltam szegény srácot. Megöleltem.

- Sajnálom - motyogtam. 

- Most már mindegy. Túl léptem rajta. Csak folyton felidegesít. Kérlek a fotózáson ne hagyd, hogy beszélgessen veled, mert közel kerül hozzád és utána kihasznál. Nem akarom, hogy téged is kihasználjon valamilyen szinten - simogatta meg az arcomat. 

- Mit csináltok már megint? - csapta ki az ajtót James. 

- Húzz már ki! - dobtam neki a papucsomat. 

- Nem járhat vele senki! - mondta felbőszülten. 

- Mi van? - értetlenkedtem. 

- Attól még, hogy te kaptál az első adandó alkalmon, hogy lefeküdj vele, én nem leszek olyan. És nem csináltunk semmit mást a beszélgetésen kívül. Lehetnél olyan kedves, hogy visszamész a pincérnőhöz aki az ágyadban vár - szinte kiabált.

- Te honnan tudod, hogy ki van az ágyamban? 

- Ráhibáztam - kitolta az ajtón és becsukta. 

- Ez egy igazán fenomenális beszélgetés volt. - motyogtam. - Ne veszekedjetek miattam!