Chapter 11

Drágáim! 

Köszönöm szépen a 11 feliratkozót, a komikat és a pipákat.<3 
Ramóna köszönöm a segítséget.<3

 Nirvana

 A találkozásunk elején még azt hitte, hogy Jamesnek nincsenek érzései. Ez a mai nap már most túl sok számomra. Buszon ültünk és már vagy egy órája ha nem több ideje, haladunk az új helyszín felé. 

Mindenki heverészett én pedig felhívtam apát, hogy tudassam vele még élek. Lassan megérkeztünk a szállodába.  Carlos volt olyan kedves, hogy az én táskáimat is lecipelte a buszról. 

- Gyerekek, mivel csak egy szobát kapunk pluszba ezért megint valakik egy szobába kerülnek - okoskodott Logan. 

- Majd kiveszek egy lakást - mondtam. 

- Ne már! - hisztizett Los és a földhöz vágta a táskáimat.

- Carlos kérlek tartsd tiszteletbe a döntésemet! - mondtam neki határozottan. A belső énem viszont azt suttogta, hogy Kendallal szeretnék aludni. De ez nem szabad. 

- Ha gondolod megint aludhatsz mellettem. - szólalt meg Kendall a legédesebb hangján. Legszívesebben azt mondtam volna, hogy igen, szívesen. De ehelyett teljesen mást mondtam. 

- Nem! Az ki van zárva. - vakartam meg a fejemet. - Carlos mellett fogok aludni. 

- Mellettem? -értetlenkedett Carlos. 

- Igen, te süket! 

- Éjjen! Akkor szabadon azt tehteünk amit akarunk! Együtt fürdünk, alszunk, szexelünk, együtt pisilünk, és egy mosdó tálba dugjuk a fejünket. - álmodozott Carlos. 

- Elmebeteg egy gyerekkorod lehetett! 

Egy idióta vigyor volt a válasza. Megrántottam a vállamat és felszedtem a táskáimat. Logan megint felvette a kulcsokat. Most igyekeztünk minél normálisabban felvonulni a szobába kisebb-nagyobb sikerrel. Egyből az ágyra voltam kíváncsi. Hála Istennek most hatalmas francia ágy ékeskedett  a szoba közepén. Carlos egyből a fürdőbe vetette magát. Én pedig a hatalmas ágyra zuhantam. A hátamra fordultam és az elmúlt napokon gondolkoztam. Az érzéseim csak úgy kavarognak.
Hirtelen egy olyan ötletem támadt, hogy sétálni szeretnék. Az álmosságom percek alatt elillant. Föl kaptam a bőr kabátomat és ki mentem a hotelből. Csak sétáltam és sétáltam. Végül egy közeli parkban kötöttem ki.

Már elég sötét volt és nem igazán láttam semmit se, ezért elővettem a telefonomat, hogy azzal világítsak. Csak sétáltam a park szélén és néztem ahogy mennek el az autók. 

Az irányt a fák közé változtattam, ahol senki se vehet észre, egyre csak gyorsabban és gyorsabban mentem szinte már futottam. Egyre sötétebb lett ez a hely, biztos szép lehet világosban de meg kell, hogy mondjam most nagyon rám hozza a frászt. A szívem majd kiesett a helyéről annyira vert. Hirtelen valaki megragadta a kezemet és magával rántott.
- Kérem engedjen el! - könyörögtem. - Odaadom az összes pénzemet csak ne erőszakoljon meg, kérem! - már szinte sírtam.
- Te nem vagy normális! Szerintem túl sok filmet nézel mostanában - nevetett Kendall.
- Én vagyok a nem normális?! Te ráncigálsz egy halálra rémült lányt, ilyen sötétben egy szaros erdőben - háborodtam fel.
- Egy ez nem egy erdő hanem egy szép park, kettő - mutatta föl az ujját. - nincs itt senki más nem kellett volna paráznod. De tök mindegy nem azért jöttem utánad, hogy veszekedjünk.
 - Egy épp ezért vagyok beparázva, - utánoztam amin csak nevetett. - kettő igazad van... - leesett mit is mondott. - Várj te követtél? 
- Várj mit is mondtál?! Mintha azt mondtad volna, hogy igazam van? - húzogatta a szemöldökét.
- Jó, ezt most fejezd be! - próbáltam komoly lenni.
- Amúgy azért jöttem ide, hogy elmondjam az a csók... 
- Úristen Kendall! - vágtam közbe. 
- Még el sem kezdtem - értetlenkedett.
- Nem, vagyis tudom. Nézd! - mutattam a háta mögé ahol egy férfi, mozdulatlan testet húzott maga után. 
- Ne ess pánikba, de legfőképpen ne sikíts - suttogta és a kezemnél fogva szép lassan elhúzott egy bokor mögé. Csöndben próbáltunk kimenni a szállodáig, de ekkor megcsörrent a telefonja. Abban a pillanatban a pasi ledobta a hullát és felénk fordult.
- Ki van ott? - jött a kérdés felénk. Azt hiszem mindjárt pánikrohamom lesz. Már egyre gyorsabban vettem a levegőt, Kendall próbált lenyugtatni, de nem túl sok sikere volt. Nem válaszoltunk. 
- Hát rendben ha így nem jössz elő akkor a kis barátom hatására már biztos! - vett elő egy pisztolyt. 
- K-K-Kend...Kendall én nagyon félek - remegtem.
- Háromig számolok ha addig se jössz elő akkor már két hulla is lesz - fenyegetőzött és betegesen nevetgélni kezdett.
- Meg fogok halni... Ohh Istenem ment meg, nem akarok ilyen fiatalon meghalni - könyörögtem.
- Ezt most fejezd be! Nem fogsz meghalni! - mondta elég nyugodt hangon ahhoz képest, hogy egy pasi meg akar ölni minket. 
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem mert elővette a telefonját.
- Pizzát rendelek.. Szerinted?! - nézett rám.
- Örülök, hogy humorodnál vagy amikor egy pasi épp azzal fenyegetőzik, hogy meg akar ölni - emeltem fel a hangomat.
- Ohh szóval ketten vagytok, mily romantikus. Csak kár, hogy ez engem nem hat meg - mondta majd az égbe lőtt. Nem bírtam tovább, elkezdtek folyni a könnyeim.
- Nem lesz semmi baj - törölte le a könnyeimet majd adott egy puszit a homlokomra. - Ne lőjön! - állt fel Kendall majd előre lépett pár lépést.
- Te meg mi a szart csinálsz?! Gyere vissza, kérlek! - könyörögtem. 
- Micsoda meglepetés a kis tinisztár Kendall Schmidt! - mondta gúnyosan a pasas. - Na mi van? Nem akarsz énekelni mielőtt meghalsz? - nevetett.
- Kit ölt meg? - érdeklődött Kendall.
- Szerinted elmondom neked? - értetlenkedett és kicsit összezavarodott. 
- most miért nem képes elmondani, hisz úgy is mindjárt meghalok, nem? - próbált nyugodtan beszélni.
- Kendall kérlek - suttogtam. 
- Igazad van, még ismered is! Biztos szép temetés lesz lehet, hogy egymás mellé temetnek. A kis szobatársatok az! -mondta. 
- Carlos - suttogtam és könnyeim még jobban megindultak.
- Úgyse merte megtenni - már az Ő hangján is tisztán hallatszott a félelem.
-Hogy nem mertem?!-nevetett Veled is ugyan úgy végzek-nézegette a pisztolyát. Nem tudom, hogy mi üthetett belém talán túl sok volt az adrenalin, de késztetést éreztem arra, hogy odaálljak Kendall mellé.
- Candy mit művelsz? - nézett rám ijedten.
- Kis galambocskák - gúnyolódott a fegyveres ember. Nem tudom, hogy vajon mióta tarthat ez az egész, de olyan mintha már órák óta itt lennénk és fegyvert tartanának felénk.
- Kezeket fel! -ordított egy rendőr nem csak én hanem még a pisztolyos ember is megijedt mire kiejtette a  kezéből a fegyverét. Vagy öt rendőr ugrott rá. Én még mindig nem kaptam észbe csak akkor mikor Kendall vagy tíz perce ölelt és azt suttogta a fülembe " már nincs baj, nagyon bátor voltál ". A rendőrök megkérdezték, hogy mi történt, mi el mondtuk.
- Tudjátok gyerekek ebben a helyzetben több ember is bepánikolt volna, nagyon bátrak vagytok - mondta a rendőr majd kezet fogtunk.
- Én ezt nem értem, hogy kerültek ide? - kérdeztem.
- Amikor ezt mondtam pizzát rendelek akkor hívtam a rendőrséget. Várjon! - szólt Kendall.
- Igen? - fordult vissza a biztosúr.
- kit ölt meg? - kérdezte.
- A társamat.
- Részvétünk a társa miatt - mondtuk egyszerre és megint megölelt.