Chapter 10

Reggel amikor kinyitottam a szemem Kendall hasán feküdtem. Felnéztem rá szemei még csukva voltak, ezért még egy pillanatra visszahajtottam a fejem és hallgattam a szívverését. Majd feleszméltem, hogy mi történt tegnap. Fejemet visszahelyeztem a párnámra és bámultam a plafont. Miért fáj ennyire, ha csak egy csók volt? Számára nem jelentett semmit.

Mindig a rossz embereket fogom ki, aki csak játszani akar, ilyen az én formám. Én nem haragszom Kendallre, mert nem csak hatalmasat csalódtam benne. Vajon miért mindig olyanokért rajongunk akiket ez nem érdekel és nem érdemlik meg? Lehet, hogy vágyunk a csalódásra, a fájdalomra, arra, hogy legyen valami problémánk. Hiszen amikor minden szép és jó még akkor is csak azon aggódunk, hogy mind ez mikor romlik el. És általában pontosan ezért el is rontjuk a dolgokat. De miért? Válaszolnék a kérdésre ha tudnám a választ de nem... nem tudom fogalmam sincs miért. 

A szobatársam felült az ágyon. Tettem az alvást, hogy elkerüljük a kínos beszélgetést. Pár percig csak ült, majd sóhajtott és kiment. Sikeresen elaludtam.  Álmomban újra éltem a csókot.

Mikor másodjára felébredtem sokkal rosszabb kedvem volt mint előtte. Nem akartam felkelni, de muszáj volt, mert ma este megyünk a következő helyszínre és még össze kell pakolnom. Felvettem a köntösömet és megálltam az ajtó előtt, mély levegőt vettem majd kinyitottam. Kendall és Scarlett a folyosón ölelkeztek és nevetgéltek. Valami megmozdult bennem, mikor ránézett, mikor hozzáért,mikor kimondta a nevét, mikor együtt nevettek. Mardosott egy érzés, amit akkor még nem tudtam, hogy micsoda. Fájt látni őket. Szinte összerogytak alattam a lábaim, mikor megláttam, hogy megöleli.

- Nem is zavarok tovább! - morogtam. 

- Nem zavarsz - vágta rá a fiú és eltolta magától a lányt. Dünnyögtem egy 'látom' szerűséget és kimentem a konyhába ahol Carlos tömött magába valami sütit. Köszöntünk egymásnak, majd töltöttem magamnak egy pohár vizet. 

- Kérsz? - dugta ki Los a nyelvét, ami tele volt összerágott süteménnyel és szemtelenül nevetett. 

- És te kérsz? - löttyintettem arra a pohár vizet. kivételesen nem voltam kancsal és lelocsoltam. Rácsaptam a számra, hogy ne kezdjek el hangosan vinnyogni, mert Logan még aludt. Megrázta magát mint egy kutya, majd felállt és hozzám dörgölőzött. Visítottam egy hatalmasat. Kopogtak a bejárati ajtón. 

- Te nyitod ki! - rohant el. Sóhajtottam és összehúztam magamon a köntöst, hogy ne látszódjon milyen vizes vagyok. 

(Ő Caleb)

Kinyitottam. Pont egy olyan személy állt a küszöb másik oldalán akire nem számítottam. Helyesebben mondva gondoltam rá, hogy ide jön de reméltem, hogy nem fogja megtenni. Kezében nagy csokor rózsa volt. 

- Szia - köszönt és azt a sármos mosolyát villogtatta amit annyira szerettem. 

- Öhm... Hali - nyögtem ki. - Mit szeretnél? - néztem rá sejtelmesen.

- Bejöhetek? - kérdezte és közelebb lépett, mire ijedtemben bevágtam az ajtót. Vajon mit akarhat? Pár másodperc múlva kinyílott. 

- Tudod, hogy nem szeretem mikor ezt játszod - nevette. Régebben is sokszor rá csaptam az ajtót mikor haragudtam Calebre. Megint becsaptam, még vagy ötször eljátszottuk ezt.

- Na jó, elég! - támasztotta ki kezével, hogy ne tudjam még egyszer megtenni. Kínomban elnevettem magamat. Szerintem Ő azt hitte, hogy vele nevetek. 

- Bejöhetek? - tette fel még egyszer a kérdést. 

- Jó vagy te ott - mondtam lekezelő hangnemmel. Nevetett és megrázta a fejét. 

- Candy, - figyelemre méltó, hogy az exem végre megjegyezte a nevemet - én nem akartam neked hazudni, nem akartalak megbántani, de a vállamon volt egy ördög ami azt súgta tegyem meg, csábított apukád pénze. Nem kellett volna elfogadnom, és belemennem. Tudom, hogy késő bánat, de a hazugságnak ára van, még pedig az, hogy elveszítesz olyan embert, aki egyre többet kezd neked jelenteni, mint amire te számítasz. - átnyújtotta a csokrot. Ledöbbenve álltam ott, nem jutottam szóhoz. Ez ugyan az a srác akit én ismerek, ugyan az a seggfej aki összetörte a szívemet? Nem, mert láthatóan megváltozott a személyisége, vagy még sem? Scarlettet figyelte aki mögöttem ült és nézegetett valami újságot. 

- Köszönöm, a... a remélem őszinte szavakat, - néztem mélyen a szemébe, és hevesen bólogatni kezdett. Kendallt vettem észre aki bujkált az egyik virág mögött és gondolom hallgatózott. - de egyszer átvertél, hazudtál és csalódtam benned. Nem tudnék újra hinni neked, nem szeretnék mindig azon agyalni, hogy mikor hazudsz újra. Nem tudsz mindent helyre hozni egy csokor rózsával, már nem. Túl késő Caleb - mondtam lehangoltan, de úgy éreztem ez a helyes. - Sajnálom. 

- Megváltozom! - nézett rám kétségbeesetten. Legszívesebben zokogni tudtam volna. 

- "Canz, elköltözünk, nem várom, hogy könnyes búcsút vegyünk egymástól, mert ami köztünk volt az nem szerelem. Sose szerettelek igazán, sose szerettelek úgy ahogy mutattam, soha. Remélem ha egyszer még találkozunk akkor úgy nézel majd rám mint egy idegenre és nem mint az ex barátodra" - idéztem a szavait melyet lassan egy éve mondott nekem szakítás képen. - Caleb, minden nap eszembe jutnak ezek a mondatok.  Mindennap mikor visszaemlékszem olyanok ezek a szavak mintha kést forgatnának a szívemben - folyt le egy könnycsepp. - Sajnálom, de ezt nem teheted jóvá.

Visszanyújtottam neki a csokrot, melyet erőtlenül elvett. A szívem azt súgja, hogy tudnám újra szeretni, de az eszem azt súgja, hogy annak nem lenne értelme. 

- Nem mondom azt, hogy viszlát, mert az azt jelentené, hogy találkozunk még és még több fájdalmat okozol - csuklott el a hangom. Arca meggyötört volt. 

- Szia Candice Michelle - fordult el, és elindult a lépcső fele. Becsuktam az ajtót, csak álltam a zárt ajtó előtt és bámultam a fehér festést rajta. Nem hagytam, hogy az ócska könnyeim utat törjenek. Erős vagyok, nem sírok. Sóhajtottam egyet majd, megfordultam az összes BTR tag ott volt kivéve Jameset.

- Jól vagy? - kérdezte Scarlett. Nem válaszoltam csak bementem a fürdőbe ahol az 'elveszett' tag ült a kád szélén és mintha könnyezett volna. 

- Maslow? - néztem rá. 

- Kimegyek - megtörölte szemeit és felállt.

- Nem, te itt maradsz és elmesélsz mindent, mert mióta itt a húgod azóta vagy ilyen bánatos - csuktam be a fürdő ajtót. 

- Scarlett nem azért jött ide, mert hú de jó lehet velünk tölteni a nyarat hanem, mert a szüleink folyamatosan veszekednek, kiabálnak egymással. Nem bírta már tovább és elszökött. Scarlett sokáig tűr, de ha betelik nála az a bizonyos pohár akkor már tényleg nagy baj van. Candy, én nem tudom őket elképzelni külön - motyogta. Megdöbbentem, először láttam James Nőcsábító Maslowot megtörni. Vajon ezek után még mi jöhet...?