Sziasztok! Hát itt van, meghoztam a következő részt. Remélem elnyeri tetszéseteket, hiszen hosszú idő után most itt van. Tudom, hogy erre nincs mentség, de nem volt ötletem a folytatással kapcsolatban. De most van és igyekszem rendszeresen hozni az új részeket. Egy teljesen más irányba fog elkanyarodni a történet.
Vajon Kendall és Candy együtt lesznek?
Vajon James és Scarlett szülei megbékélnek egymással?
Miért tűnik el Carlos minden este a hotelból, hova mehet?
És vajon mit fog szólni Tom Michelle ahhoz amit a újságban fog olvasni kislányáról?
Sok mindent köszönhetek a kis idiótáknak. Nagyon megszerettem őket ezalatt a rövid idő alatt, nem azért mert híresek hanem azért, mert ilyen csodálatos személyiséggel rendelkező emberek. Talán mindenkinek jót tett, hogy eljöttem velük a turné hátralévő részére. Szerettem minden egyes pillanatot amit velük tölthettem. De lassan véget ér a nyár és kezdődik az iskolai hajtás - már akinek. Igaz, még hátra volt húsz helyszín, de már most attól félek, hogy ez az egész csak egy futó kaland lesz. Minden alkalmat meg kell ragadnom, hogy velük legyek és ne felejtsenek el.
A fiúk már korán reggel elmentek, találkozójuk volt a menedzserrel aki biztosan arról világosította fel őket, arról a szemmel látható tényről, hogy egyre híresebbek, keresettebbek lettek, aminek mindenki nagyon örült. De nagyon jól tudtuk, hogy egyre nehezebb lesz tőle a életük. Szinte semennyi szabadidejük sem lesz, de ha mégis akkor a rajongók mindenhova követni fogják őket szóval nulla magánéletük lesz. Megterhelő lesz, de túl fogják élni, hiszen mindig is erre vágytak.
Ami engem és Kendallt illet, nem tudom, hogy mi hányadán is állunk. Arra gondoltam, hogy este megkérem, hogy menjünk le a partra és beszéljük át ezt a dolgot, mert így én is csak ezen rágódom és ő is. Nagyon szeretnék vele lenni, azt hiszem kezdek szerelmes lenni belé. Amikor meglátom szívem hevesebben ver, akaratlanul is mosolyra húzódik a szám és hasamban megjelennek a kis rózsaszín pillangók.
Lassan felkeltem az ágyról és kimentem a nappaliba. Scarlett a TV előtt tespedt. Valami kibeszélő showt nézett, amitől kevésbé unatkozott. Kapcsolatunk igen ingadozó volt, mivel mind a ketten hangulat emberek vagyunk akik szeretik a feszültségüket levezetni a másikon, de mind e mellett bármit megtudtunk beszélni egymással, olyanok vagyunk mint a testvérek, bizalommal fordulunk egymáshoz. Képtelen voltam megállni, hogy ne beszéljek vele a szüleiről.
- Scar mit szólnál, ha elmennénk kávézni? - mosolyogtam rá, tekintetét kerestem, de nem emelte fel a készülékről.
- Mindjárt vége. Utána megyünk? - motyogta kicsit unottan, nem volt szinte semmihez sem kedve az utóbbi időben.
- Jól van, addig felöltözöm. - azzal sarkon fordultam és visszamentem a szobába. Izzasztó, nyári délelőttünk volt, a nap sugarai szinte leolvasztották az emberről a bőrét. Ezért arra a döntésre jutottam, hogy világos, egyszerű pólót veszek fel és egy szoknyát, hajamat hanyagul a fejem tetejére kontyoltam.
- Na végre, elkészültél! - botránkozott barátnőm.
- Már elnézést, de nem volt több öt perc az egész. - forgattam meg szemeimet. Belebújtam strand papucsomba, telefonomat zsebembe nyomtam és indultunk is.
A meleg szinte fojtogatott, légzésem nehézkes volt, hasonlított egy hörgő mopszéra. Lépteim nehézkesek, de ugyanakkor gyorsak voltak, siettünk, hogy minél előbb árnyékba érjünk. A nap minden sugara amelynek simogatnia kellett volna a testemet, most inkább szúrt, mintha kést forgatott volna meg bennem amit újra és újra belém döfött. A kávézó lent volt a parton, nagyon kis hangulatos hely volt, bárhova ültél ott megállapítottad, hogy onnan nyílik a legjobb kilátás a partra. Megrendeltük kávéinkat és végül belekezdtem abba ami zavarta csőrömet.
- Beszéltél a szüleiddel azóta mióta itt vagy? - próbáltam a lehető legkedvesebb hangomon szólni hozzá, hogy ne ignorálja a kérdésemet.
- Nem igazán. - fintorgott. - Tudják, hogy itt vagyok veletek. De nem akarok velük beszélni.
- Ugye tudod, hogy ezzel nem oldódik meg a probléma, hogy elszöktél? Ez ellen nem tehetsz semmit, ez az ő döntésük lesz, bármilyen utat választanak maguknak. Lehet együtt maradnak, az is lehet, hogy nem. De minden rendben lesz és nektek mellettük kell állnotok és segítenetek nekik túl lenni ezen. - tettem kezemet vállára. - Tudom, hogy nehéz lehet ez most nektek Jamessal, de nem teheted ki őket ilyen félelemnek, hogy elszöksz, így is van elég gondjuk. Tudod, hogy nagyon szeretnek titeket, nem teheted ezt velük.
- Tudom, csak úgy éreztem, hogy muszáj elszabadulnom abból a közegből. - sóhajtott. - Igazad van. Felfogom hívni anyát, és haza megyek. - ölelt meg. Ez könnyen ment - fújtam ki a levegőt.
- Ugye tartjuk még a kapcsolatot?
- Persze, hisz nagyon szeretlek. - vigyorgott. - De ami most ennél fontosabb, mi van veled és Kendallel?
- Nem tudom! - nyavalyogtam. - Nem ad egyértelmű célzást, nem tudom mi játszódhat le a kicsi agyában, de engem megemészt ez a helyzet. Ne hagyjon már kétségek között. - grimaszoltam.
- Szép pár lennétek. - kortyolt bele kávéjába. - Én szurkolok nektek, de babát azért ne csináljatok. - fakadt ki belőle a nevetés.
- Juj nem, még biztos nem! - nevettem el magam.
- Figyelj ami a bátyámat illeti... - kezdett bele.
- Tudom. Fiúból van, már nem haragszom rá, csak magamra. Próbálok közeledni felé, de hárít.
- Azért mert látja, hogy Kendallel alakulnak a dolgok és gondolom féltékeny. - magyarázta.
Még fél órát ott voltunk és éltük a szociális életünket, mikor pár fiatalabb lány oda jött hozzánk és aláírást kértek Scartól. Neki ez már nem újdonság hiszen ő is Maslow és őt is nagyon szeretik a Rusher lányok.
Lassan visszaballagtunk a szállodába, ahol felhívta a szüleit akik megkönnyebbültek a tény hallatán, hogy kislányuk haza megy hozzájuk. A nap hátralévő részében összecsomagoltuk a ruháit, hogy holnap reggel indulhasson is. Később én is felhívtam az apukámat és elmondtam neki, hogy még élek, minden rendben van. Nagyon örült, hogy végre nem neki kellett felhívnia engem, hanem én is gondolok rá. Olyan este hat óra után megjöttek a fiúk, végre nem unatkoztunk. Nevetgélések töltötték be a szobákat.
- Nem megyünk el sétálni egy kicsit? - vigyorogtam rá Kendallre, kicsit bohókásan.
- De, menjünk! - kacsintott rám. Kockás ingben volt és kopott fekete farmerban, tipikus.
- Én is megyek! - harsogta Carlos. Ne kérlek, ne, könyörgöm. Kettesben akarok vele lenni, Los kérlek ne csináld. - gondoltam.
- Nem mehetsz! - visította Scar. Hirtelen kínos csend uralkodott el a szobán.
- Miért?
- Mert segítenetek kell összepakolnom, mivel holnap haza megyek. - vágott ki minket a szőke lány.
- Köszi! - tátogtam amire csak biccentett. Kendall megfogta kezemet és kihúzott a szobából. Szótlanul sétáltunk végig az előtéren, amit ebben a pillanatban nagyon kellemetlennek éreztem. Szívem majd kiugrott annyira izgultam.
A partra érve leültünk a finom, meleg homokba és néztük a naplementét. Csodálatos volt ahogy a lemenő nap sugarai megcsillantak a víz felszínén.
- Mi volt ma? - törtem meg a csendet, figyelmes kérdésemmel.
- Semmi jó. Azt akarják, hogy hozzunk össze három számot a turné végig, mert új albumot akarnak kiadni.
- De hát ez jó hír. - értetlenkedtem. - Mindig erre vágytatok, hogy híresek legyetek és szeressék az emberek a zenéteket, nem? Akkor most miért baj, hogy szeretnének többet belőletek?
- Így van, de már csak két hét van vissza a turnéból, ami azt jelenti, hogy nincs sok időnk megírni a számokat, meg azt is, hogy téged sem foglak látni. - fordult felém. Mosolyra húzódott a szám, de ugyanakkor belül őrlődtem. Igaza volt, mindjárt vége ennek az álomnak, minden meg fog változni.
- Tartani fogjuk a kapcsolatot. - tettem vállára a kezemet. - Rajtam nem múlik.
- De az nem ugyan olyan mint ez... - vészesen közeledett hozzám. Ajkait enyémre ragasztotta, egymáshoz illettünk mint két kirakós darab, amik finoman egymásba olvadtak, ha összeilleszted őket. Karjaimat nyaka köré fontam, kezével simogatta az arcomat. Nekem megállt az idő, azt akartam, hogy ez a pillanat örökké tartson. Mikor vége lett csókunknak szemei csillogtak, arca kivirult, boldognak tűnt, amitől én is az lehettem.
- Tudod bármi van, én itt vagyok és itt leszek, meghallgatlak, segítek, csak ne felejts majd el, kérlek. - túrtam bele hajába.
- Köszönöm! - ölelt át szorosan. - Szeretnék veled lenni, de még nincs itt az ideje, még nem tudunk együtt lenni.
Szavai igazak voltak, én is tisztában voltam vele, mégis rosszul esett. Talán ez volt az a pont ahol az életem egy újabb fordulatot vett, de sajnos nem jó irányba. Szomorú és melankolikus hangulat uralta napjaimat, ami feltűnt a fiúknak is. Kicsit még sétálgattunk a parton, beszélgettünk. Majd visszamentünk.
- Na mi volt? - hívott félre Scarlett, hangja remegett az izgalomtól.
- Csókolóztunk. - mondtam közömbösen.
- Ez az, tudtam, hogy összejöttök. - ölelgetett.
- Nem, több mint barátság, de kevesebb mint szerelem. - toltam el magamtól. - Azt mondta, hogy nem lehetünk együtt, mert nem tudnák együtt lenni a koncertek mellett, hogy nem lenne rám ideje. Ha nagyon akarná megtudná oldani, ismerem annyira. Képes lenne rá. - sóhajtottam. - De semmi baj, ez rendben van, így kellett legyen. - erőltettem egy hamiskás mosolyt arcomra.
