Chapter 3 Part 1

Ismételten köszönettel tartozom nektek. Köszönöm a megjegyzéseket.:) Előre bocsánat a hibákért nem sokára kijavítom.

 Nirvana

Ma van Bonnie néni esküvője. Nagyon izgatott vagyok, mert még nem ismerem a vőlegényét. Csak két hónapja voltak együtt mikor az állítólagos Erik megkérte a kezét. Olyan négy éves lehettem mikor  megígértem neki, hogy koszorúslány leszek az esküvőjén. Kiskoromban nagyon sok időt töltöttünk együtt a nénikémmel, de most már alig találkozunk. Sokat utazik a munkája miatt.

Elküldte a ruhámat, aminek enyhén hatalmas a kivágása. Nem tudom, hogy fogom elviselni egész nap, mert elég kényelmetlen. 

Annyira kíváncsi vagyok már a ruhájára, a hajára, a díszletre, a vőlegényére és legfőképpen rá.

- Candice ébresztő! - trappolt be anya a szobámba és széthúzta a sötétítő függönyöket. - Ne mondjam még egyszer!
Válaszként a fejemre tettem a párnámat.

- Késésben vagyunk! - harsogta apa a földszíntől.
- Fent vagyok! - ugrottam ki az ágyból.
- Miért van az, hogy ha én mondom akkor nem hallod meg? - nézett rám, karba tett kézzel anya.
- Nem is mondtál ilyet - ráztam a fejemet.
- Erről beszélek - grimaszolt viccesen.
- Bocsi anya, de sietnem kell - kuncogtam.
- Szóval enyhén kitessékelsz a szobából? - már majdnem elnevette magát. Biccentettem.
- Húsz perc múlva ott kell lennünk! - kiabálta apa. Anyát kitoltam az ajtón és nekiálltam a készülődésnek. Lépteimet szaporázva elindultam a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe, majdnem frászt kaptam a látványtól. Csodálkozom, hogy nem törtöt össze a tükör. A hajam leginkább egy szénabolyára hasonlított, az arcom olyan álmos és gyűrött volt. Nem tudom, hogy képes leszek-e ezt a szörnyűséget átalakítani, majdnem tíz perc alatt. Villám gyorsan ledobtam a ruháimat, beálltam a zuhany alá és magamra engedtem a meleg vizet. Mikor elkészültem a mosakodással kiszálltam, és körbetekertem magamat a zöld békás törülközömmel.  Már is jobban éreztem magamat és az arcom is kezdett kisimulni.
- Candy! - kiabált apa. Nem akartam az egész házat telefonnak használni ezért inkább nem ordítottam vissza. Befújtam a hajam, hogy könnyeben tudjam kifésülni. Hát, nem segített semmit, szinte kitépte kefe a hajamat. Kopogtak az ajtón.
- Sietek, de nem vagyok olyan mint egy szuperhősök, nem tudok gyorsabb lenni a fénysebességénél - morogtam.
- Szeretnék segíteni! - mondta anya nyugtató hangon. Kinyitottam az ajtót és mikor meglátta a hajamat majdnem összeesett, de azért próbálta álcázni, hogy nem is olyan rossz.
- Nem vagyunk késésben - nevette el magát, majd leült a kád szélére.
- Mi? - néztem rá értetlenül.
- Apád ugratott, Bonnie néni felhívta majdnem egy órája, hogy jó lenne ha előbb ott lennénk mert akkor gyakorolhatná veled a bevonulást.
- Velem? Teljesen összezavarsz.
- Ezt csak ott akarta elmondani. Azt szeretné ha te vinnéd a gyűrűt - mosolygott. Leültem anya elé a szőnyegre és a kezébe adtam a fésűt, átfésülte a hajamat még egyszer. Már két réteggel kevesebb lett.

Örültem neki, hogy a nénikém rám gondolt, de amilyen béna vagyok biztos elejtem a gyűrűket, vagy elesem. Stresszelni kezdtem. Pár perc alatt megcsinálta, tetejét kicsit feltupírozta és jobb oldalra fonta.
- Ez  ügyes volt - néztem bele a tükörbe. - Szép lett köszönöm - öleltem meg.
- Nincs mit. Vedd fel a ruhádat és igyekezz nem el rontani a hajadat, mert nem csinálom újra! Nem ezzel kellett volna kezdeni - rázta a fejét. Anya kiment. Elővettem a sárga koszorúslány ruhámat, amitől elkapott a hányinger. Nem szeretem a sárgát és hát kényelmetlen a ruha szóval az egész nap kínszenvedés lesz, de nem fogom mutatni, hogy Bonnie néni boldog legyen és minden simán menjen ma, ne kelljen még miattam is stresszelnie.. Magamra rángattam és felhúztam a magassarkúmat.
- Az autóban kisminkeled magadat! - harsogta anya.
- Ha ez vicc volt akkor tudd, hogy nem nevetek! - harsogtam.
- Na gyere már!
Lassan elindultam a lépcsőn. Kétszer majdnem felbuktam.
- Olyan szép vagy - mosolygott apa. Bólintottam, hogy köszönöm. Nem akartam válaszolni mert akkor biztos szidom a ruhát. Beültünk a fekete Range Roverünkbe, és elkezdődött a mai felhajtás. Bedugtam a fülhallgatómat és az ablakon bámultam kifele. Anya néha bökdösött, hogy mosolyogjak.
Húsz perc után odaértünk egy szállodához. A bálterm már virágokkal díszelgett és sárga lámpák fényében úszott.
- Sárga, pff - morogtam és fújtattam. Bonnie néni jött le köntösben a lépcsőn.
- Szia! - futottam oda és majdnem a nyakába ugrottam.
- Candy! - ölelgetett. - Örülök, hogy itt vagytok, bocsánat amiért korábban kellett jönnötök - puszilta körbe a bátyát és anyát.
- Mikor ismerhetjük meg Eriket? - pattogtam.
- Most - jött le egy fess, jóvágású pasas. Barna, enyhén hullámos haja van, magas és az arca tökéletes. Esküszöm bejön vőlegénye.
- Hűha! Milyen jól néz ki - súgtam Bonnie fülébe. Mire elnevette magát.
- Szia Candice vagyok! - ugrottam elé. - Az unokahúg - nevettem.
- Kezdi - fogta a fejét anya. És csöndre intettem.
- Szia! Örvendek a találkozásnak! - olyan hangja van mint apának, vagyis majdnem olyan, csak neki sokkal jobb. Elolvadtam, annyira jó néz ki.
- Nekem tetszik! -  arrébb álltam, hogy letudjon jönni az utolsó lépcsőfokról. Mindenki hangos nevetésbe kezdett. Leültem az egyik székre a bálteremben és elkezdtem sminkelni, nem zavartatva magamat. Mikor végeztem végig sétáltam a szőnyegen egészen a fehér és sárga asztalhoz ahol a pap fog állni. Megpördültem párszor majd sóhajtottam.  Lassan szállingóztak a vendégek és semmit sem gyakoroltunk a bevonulással kapcsolatban. Idegesen mászkáltam föl s alá. Felmentem az emeletre és megkerestem a szobát ahol az ara készülődik, de ehelyett a vőlegényhez nyitottam be.
- Bocsi, bocsi nem láttam semmit - takartam el a szememet és szégyenlősen kimentem. Bentről hangos hahotázás hallatszott.
Szóval a következő szoba lesz. Ebben a részlegben viszont kézzel fogható a feszül.
- Mi a baj? -kérdeztem.
- Nem hoztam el a CD-t amin van a zene amire bejövök - csuklott el Bonnie hangja.
- Oh. Megoldom - sóhajtottam. - Te készülődj és ne izgulj semmiért.
- Tudod melyik zene kellene? - kérdezte.
- Nem de amit én választok biztos sokkal jobb lesz - nevettem és kimentem. Lassan négy óra lett.
 Közben beszéltem a nővel aki kezeli a zenéket, és megbeszéltem vele mindent. A vendégek között nem láttam ismerős arcot,  így fél ötig unatkoztam, ücsörögtem.
Jött a jelzés, hogy kezdődik a ceremónia. Ideges lettem, mert mi van ha nem tetszik neki a választásom és elszúrok mindent. Kimentem a bálterem, hatalmas fehér ajtaja mögött, és becsukták. A vendégek bent beszélgettek. Erik beállt az ajtó elé, láttam rajta, hogy ideges.
- Nem lesz semmi baj , ez életetek nagy napja. Nagyon jól jársz vele! - igazítottam meg kicsit a szmokingját. Elkezdődött egy alap zene amint a vőlegény végig vonult a sorok között és megállt az asztalnál. Majd én következtem, egy fehér párnát kaptam amin az arany gyűrűk pihentek és le voltak kötözve. Megmosolyogtam, mert gondolom számítottak rá, hogy lesz valami gubanc még odaérek. Négy, öt éves kislánnyal mentem akik szórták mögöttem a szirmokat. Annyira dobogott a szívem azért, mert néztek az emberek. Leraktam óvatosan az asztalra a párnát és leültem az első sorba. Az ajtó megint becsukódott. Majd elindult Nickelback - Never Gonna Be Alone című szám, amit én választottam. Kinyitották és Bonnie elindult apuval a jobb oldalán, elindult. Mert a nagypapa már meghalt. Annyira gyönyörű volt, és boldog. Elkezdtem könnyezni. Mindenki sóhajtozott és mondták, hogy milyen gyönyörű.
A ceremónia többi része unalmas volt.
- Megcsókolhatod a menyasszonyt! - harsogta a pap.
Erik úgy tett.

- Most házastársakká nyilvánítalak titeket. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét! - mosolygott a pap. 

Felálltam és tapsolni kezdtem majd mindenki csinálta utánam. Hátra fordultam és megpillantottam egy ismerős embert. Tekintetünk találkozott. Mind a ketten furcsállva néztünk egymásra. Még legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy itt találkozok vele. De vajon miért van Ő itt?